GYÖKÉRKEZELÉS GYŐR

Gyökérkezeléssel fogai még megmenthetőek

Idősebb nő tökéletes fogsorral mosolyog.

Mi gyökérkezelés?

A gyökérkezelés egy fogmegtartó beavatkozás, amely olyan esetekben szükséges, ahol a fogbél már elhalt, gyulladt vagy túlságosan kiterjedt a fogszuvasodás.

A gyökérkezelés még megmentheti a sérült fogat a foghúzástól.

A kezelés során feltárjuk a sérült fog gyökércsatornáit és eltávolítjuk a károsodott szöveteket. Ezt követően a gyökércsatornát gyógyszeres tömőanyagokkal légmentesen lezárjuk. Majd pedig a kezelés befejezéseként egy onlay betétet készítünk, amely megfelelő stabilitást ad a gyökérkezelt fognak, illetve védi a sérülésektől is.

Kérjen időpontot vagy keressen minket bizalommal felmerülő kérdéseivel!

TELEFONÁLOK

Gyökérkezelés folyamatának a bemutatása.

Mikor szükséges a gyökérkezelés?

Gyökérkezelésre akkor kerül sor, amikor a fogszuvasodás már annyira mély és kiterjedt, hogy eléri a gyökércsatornát és megfertőzi az ott lévő szöveteket. A fertőzés gyulladáshoz vezet, amelynek következtében fogfájás alakulhat ki. Ezt a fájdalmas állapotot rendszerint már csak gyökérkezeléssel lehet gyógyítani.

Nem minden esetben jelentkezik azonban fogfájás, a fertőzés fájdalom nélkül is továbbterjedhet. Ilyenkor előfordulhat, hogy elhal a fog vagy gócfertőzés alakul ki a gyökércsúcs körül.

A megfelelően elvégzett gyökérkezeléssel azonban a kialakult gócfertőzés rendszerint orvosolható.

A gyökérkezelés menete

Gyökérkezeléssel még megmenthetőek a szuvasodott és sérült fogak. Nézzük meg, hogy általánosságban hogyan zajlik a kezelés!

1

Állapotfelmérés és konzultáció

Az első konzultáció alkalmával történik az állapotfelmérés. A fogorvosi vizsgálat során a diagnosztikai eszközök segítségével feltárjuk a probléma okát, majd ezt követően javaslatot adunk a szükséges kezelésekre.

2

A gyökércsatorna feltárása

A gyökérkezelést helyi érzéstelenítésben végezzük, így a pácienseink nem éreznek majd fájdalmat. Először megnyitjuk a fogat, vagyis létrehozunk egy nyílást, amelynek segítségével hozzáférünk a kezelendő gyökércsatornához. Ekkor eltávolítjuk a szuvasodott foganyagot és megnyitjuk a gyökércsatornákat.

3

Idegcsatorna megtisztítása és lezárása

Ekkor következik a gyökércsatorna hosszának a felmérése, majd gépi és kézi eszközökkel történő kibővítése. Ezekkel a speciális eszközökkel megtisztítjuk a gyökércsatornát az elhalt idegektől, illetve fertőtlenítjük és szárítjuk a kezelt területet. A kezelés legkritikusabb pontja, amikor szövetbarát tömőanyaggal, illetve gyógyszerekkel lezárjuk a gyökércsatornát.

4

Lenyomatvétel és ideiglenes tömés

Általában a gyökérkezelt fogat nem elegendő hagyományos fogtöméssel lezárni. A gyökérkezelt fog ugyanis idővel elgyengülhet és ezért hajlamos lehet a töredezésre. Ebben az esetben a legalkalmasabb fogtömés az onlay, amely erős kerámiából készül, ezért tökéletes illeszkedés és stabilitás érhető el általa. Az onlay fogtöméshez lenyomatot veszünk, amelynek alapján a fogtechnikus fogja elkészíteni a betétet. Amíg a végleges onlay készül, addig ideiglenes tömést helyezünk a fogba.

5

Végleges onlay tömés

Az elkészült onlay fogbetétet a fogorvos illeszti a helyére, majd ezt követően összepolírozza a foggal.

+1

Mentse meg fogait időben!

Érdemes rendszeres időközönként részt venni kontroll vizsgálatainkon, mert ezáltal megelőzhető a súlyosabb fogszuvasodás kialakulása és elkerülhető a gyökérkezelés, végső esetben pedig a fogak elvesztése.

IDŐPONTFOGLALÁS

Vélemények pácienseimtől

A rendelő

Rendelőmben a legmodernebb gépekkel és eszközökkel dolgozunk, amelyek hozzájárulnak a fogászati kezelések sikeréhez.

Kiváló diagnosztikai eszközök és a legpontosabb képalkotásra alkalmas CBCT készülék segíti a munkánkat.

Az eszközök mellett természetesen a pácienseink kényelmére is ügyelünk, és igyekszünk minél komfortosabbá tenni számukra a rendelőben töltött kezelési időt. A barátságos és kellemes légkör garantált.

Gyenes Dent Rendelő

A gyökérkezeléssel kapcsolatban felmerülő kérdések

A gyökérkezelés akkor szükséges, amikor a fog belsejében lévő idegvégződések sérültek, de a fog még megmenthető. A fogak megmentése és megtartása minden esetben elsődleges szempont, foghúzásra csak a legvégső esetben kerül sor.
Sokan tartanak a gyökérkezeléstől, mert úgy gondolják, hogy ez az egyik legfájdalmasabb fogászati kezelés. A tévhittel ellentétben azonban a gyökérkezelés semmiben nem különbözik egy egyszerű fogtöméstől. A gyökérkezelés is helyi érzéstelenítésben történik, ennek következtében a beavatkozás fájdalommentes.
Sajnos nem. Bizonyos esetekben, kiterjedt gyulladás és fogszuvasodás esetén előfordulhat, hogy az eredeti fogat már nem lehet gyökérkezeléssel megmenteni. Ilyenkor a fog eltávolítása, majd foghiány pótlása szükséges.
Az ideiglenes fogtömés a gyökérkezelést követően kerül a fogba és óvatosabb bánásmódot igényel, mert nem terhelhető annyira, mint a végleges fogtömés. A gyökérkezelést követően fontos, hogy a fog pihenjen, ezért csak a kezelés után néhány nap elteltével helyezzük be a végleges fogtömést.
A gyökérkezelést követően jelentkezhet némi érzékenység a fogban, amely rendszerint néhány nap alatt elmúlik.
A kezelés befejezése után a legnagyobb körültekintés ellenére is, bár nagyon ritkán, de kialakulhat fertőzés. A fertőzésnek több oka is lehetséges: rejtett törés a fog gyökerén, rejtett gyökércsatornák a fogban, vagy a gyökércsatorna méretéhez képest nem megfelelő méretű tömés is a kiváltó okok között szerepelhet. A rendelő szakmai felkészültségének köszönhetően azonban ilyen problémák ritkán fordulnak elő.
Gyökérkezeléssel a sérült fog élettartama hosszú évekkel hosszabbítható meg.

Dr. Gyenes István

Implantációs protetikus, esztétikai fogszakorvos

Kérjen időpontot vagy keressen minket bizalommal felmerülő kérdéseivel!

GyenesDent telefonszám +36 70 940 6866

Copyright GyenesDent © All Right Reserved. Copy by Adsvalley, Design by H